A hőszigeteléssel szemben támasztott egyre magassabb elvárások miatt, valamint a ma már jól megoldott külső épületszigetelésből kifolyólag a figyelem a hőveszteséget és nedvesedést illetően azokra az ún. hőhidakat jelentő pontokra irányul, melyek pl. az ablak és a falazat kapcsolódásánál keletkezhetnek. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a csatlakozási pontok meleg-ágyai lehetnek a pangó víznek ill. a penészgombáknak. Ezért rendkívűl fontos az előírt építési normák, valamint az ide vonatkozó épületfizikai szabályok betartása.

A kőpárkányok azon túlmenően, hogy rendkívűl tartósak és igényes megjelenésükből kifolyólag esztétikai jelentőséggel bírnak a ház szempontjából nagyon fontos funkciót is ellátnak.

Gyakran tapasztalható a gyakorlatban, hogy az ablakokat beépítik, majd

hosszú hetek, sőt hónapokon át nem kerülnek fel a párkányok, pedig a beépítésnél használt PU habot szinte már porrá égette a nap sugárzása, amiről egy óvatos kézmozdulattal akár meg is győződhetünk. Ezért rendkívül fontos, hogy a vízszintes ablakkávára csapódó, illetve az ablakokról szintén ide csurgó esővizet szakszerűen – megfelelő párkányozással- elvezessük. A külső ablakkönyöklőt alapvakolás után, színezés előtt, készre vakolt alsó illetve oldalsó káva esetén célszerű 5°-os lejtéssel és a külső falsíkhoz képest 30-40 mm-es túllógással beépíteni. Amennyiben a ház télre nem éri el ezt a készültségi fokot, abban az esetben is mindenképpen javasolt, hogy télire felkerüljenek a megfelelően előkészített kávákra a külső könyöklők, hogy ne vizesedjenek fel a falak, ami későbbi penészedéshez vezethet. Rendkívül fontos a jól szigetelő kávacsatlakozás.

beépítési útmutató:


külső

belső

Ablakkönyöklőnek alkalmazhatunk kemény mészkövet, márványt illetve gránitot. Kültérre a legtartósabb megoldás, ha gránit könyöklöket választunk.

színminták:


africa red

giallo venezziano

juparana columbo

rosa porrinho

olive green

kaschmire white

sylvia oro

paradiso bash

multicolor

kanfanar

rosabeta

b1

carrara

w1

 

A teljes szín- illetve mintaválaszték megtekinthető a bemutatótermünkben kiállított NaturALL® mintaállványon.

A bemutatott és az eredeti színek között előfordulhat esetleges eltérés. Kérjük, hogy megrendeléskor a végleges színválasztás a mintaállványon elhelyezett színminták alapján történjen. A NaturALL® termékek természetes kőzetből készülnek, mindegyik egyedi darab. Ebből következően a mintától való színeltérés -mintázatban és árnyalatban- megengedett. A kövek felületén előforduló repedésszerű jelenség, az un. kvarcér a termék minőségét nem rontja.